Megkezdődött a visszaszámlálás Trump beiktatásáig - videó
Megérkezett Washingtonba, beiktatása helyszínére Donald Trump.
Megérkezett Washingtonba, beiktatása helyszínére Donald Trump.
A tévés újságíró is kapott meghívót a 45. amerikai elnök pénteki beiktatására.
''Amerika szinte minden tekintetben jobb és erősebb hely lett'' - ezzel búcsúzott az elnökségtől Barack Obama, aki első afroamerikaiként ülhetett be az elnöki székbe, ezzel történelmet írva. Egészségbiztosításhoz juttatott több millió embert, elnöksége alatt végeztek Oszáma bin Ladennek, és befejezte az elődje által kezdett iraki háborút.
Január 20-án leköszön az Egyesült Államok 44., egyben első afroamerikai elnöke. Megpróbáltuk elképzelni, mi alapján fogják Barack Obamát 20 év múlva megítélni a történészek. Plusz teletűzdeltük cikkünket olyan érdekességekkel, amelyeket talán nem is tudott eddig Obamáról.
Az új amerikai elnök felesége, Melania felé Szlovéniából áradó szeretet nem régi keletű. Az amerikai választási kampányban a kis európai ország politikusai többnyire Hillary Clintonnak szurkoltak. A bulvársajtó kevéssé hízelgő türténeteket közölt az új amerikai First Ladyről, aki 1970-ben a szlovéniai Sevnicában született – írja a dpa.
Az intenzív osztályra került szerdán idősebb George Bush volt amerikai elnök. Feleségét, Barbarát elővigyázatosságból szintén kórházba vitték.
Ezekben a jelenetekben az Egyesült Államok első fekete elnökét látszólag nem nyomasztja annak a felelősségnek a súlya, hogy a világ első számú hatalmának vezetőjeként figyelik.
Eltörölte a "száraz láb, nedves láb" politikáját a távozó amerikai elnök.
Az Elnöki Szabadság Érdemérem átadása az amerikai elnökök legkedvesebb feladatai közé tartozik – az e heti HVG-ből az is kiderül, melyik elnök volt a legszűkmarkúbb a kitüntetés odaítélésénél.
Hillary Clinton felhívta telefonon, gratulált neki és elismerte vereségét.